2010. január 7., csütörtök

Anna a világa jön


Reggel 8.30-kor találkoztunk a doktorbácsival a kórházban. Kb. 3 ujjnyira voltam akkor nyitva. Azt mondta, ez azt jelenti, hogy vajúdok, csak nincs elégséges fájástevékenység. Ennek ellenére termeli az agyam lassan az oxitocint, ettől a tágulás, de hosszú ideig ez nem mehet így, mert a lassú termeléstől telítődik a méhem oxitocinnal, és utána már hiába fog infúzióban adni, nem lesz már annak hatása, és akkor muszáj megcsászározni.
9.00-kor burkot repesztett, ennek be kellett volna indítani a fájásokat, de ennek hatására sem indult meg rendesen. Délig kb. 10 perces fájásaim voltak.
Délben bekötötték az oxitocin infúziót, ami fél óra alatt kétperces fájásokat generált. Jó két órán keresztül voltak kétperces fájások, közte kb. két lélegzetvételnyi szünet. Kálmi fantasztikusan sokat segített, azt hiszem, nélküle nem bírtam volna.
A tolófájásokat már nem éreztem, így kicsit nehezebben ment, mert nem tudtam, mikor kell nyomni, de azért 4-5 sorozat után 14.59-kor kibújt Anna. Rögtön felsírt, a pocakomra rakták, úgy vágta el Kálmi a köldökzsinórt.
Nagyon erős kisbaba Anna, meg sem látszott rajta a születés. Pedig biztos, hogy nem volt neki sem könnyű.
Apa foglalkozott addig a bepólyált Annával, amíg engem varrtak. Hát ez nem volt kellemes, a méhszájat és a gátat is varrni kellett.
Aztán két órán keresztül még megfigyeltek a szülőszobán, azután vittek át a kórterembe. Első éjszaka elvitték Annát a csecsemőosztályra, de ez szükséges is volt, mozdulni is alig bírtam a fájdalomtól.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése